Az első, ami az embernek beugrik az írásról az, hogy milyen nagyszerű dolog másokkal megosztani a gondolatainkat. Erős érv az írás mellett. Persze lehet ezer egyéb motivációnk: megérinteni az öröklétet, kiegészítő bevételi forráshoz jutni, jólesőn megmártózni a dicsfényben, segíteni a szavainkkal másoknak, szakkönyv esetén megemelni az ázsiónkat... Üdvözlendő valamennyi!
Van azonban egy ritkán felbukkanó, további érv az írás mellett. Az egyik legfontosabb - ha nem éppen a legfontosabb.
Ahhoz, hogy hozzáférjünk a bennünk cikázó, bujkáló, szunnyadó gondolatokhoz, emlékekhez, látomásokhoz, félelmekhez, vágyakhoz, kavargó képekhez és kontúr nélküli alakokhoz, a nyelv segítségét kell kérnünk. A nyelv ugyanis a legfőbb eszközöd arra, hogy hozzáférj mindahhoz, ami benned él - mert ezeket vagy ki kell mondanod, vagy ki kell írnod magadból. Ez ugyanis maga a teremtő aktus. A beszéd vagy az írás közben a kavargó képek történetté, a kontúr nélküli alakok szereplőkké lesznek, és formát öltenek a vágyak, a félelmek, a víziók. Ez az a teremtő folyamat, amikor közelebb kerülhetsz: önmagadhoz.
Az írás az önismeret egyik legösszetettebb és legcsodásabb forrása. Ha jobb, mívesebb eszközökkel vagy felvértezve, az önismeretszerzésed is hatékonyabb lesz. Nem véletlenül ajánlják sokan az írást terápiás eszköznek.
Tanuld a nyelvet, tanuld az írást - és jobban megismerheted önmagad!
